myBible logó myBible
Fiókom

2024. június 29., szombat

Régi vagy új

„Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (2Kor 5:17)

Az ócskapiac megszokott látvány minálunk. Nekem először Ausztriában volt alkalmam ilyen piacon járni. Addig el sem tudtam képzelni, milyen is ez a „régi világ”. Kopott, kifakult, de még mindig viselhető ruhák, „kőkorszaki” elektronikus készülékek határozzák meg ezeknek a helyeknek a hangulatát. Helyenként egy-egy dédszüleink idejében készült írógép hoz némi intellektuális fuvallatot a színtérre, miközben a kirakott áruk mögött a legkülönfélébb emberek kínálják portékáikat. 
Jártam olyan piacon is, ahol modern öltözetű emberek kínálták eladásra a rég letűnt világ tárgyait. Ez a kontraszt mutatott rá arra a különbségre, ami a hajdani és a mostani világ közt létezik. Valójában a régi és az új közti feszültség a kereskedelem szintjéről az egyén személyes szintjére is rátelepszik. 
Pál felfigyelt arra, hogy milyen irányba halad az evangélium erejétől megérintett élet. Nem hálás dolog egy helyben állni, konzerválni a régi magatartásokat azok felgyülemlett foltjaival és szennyével együtt. Aki Krisztussal jár, az újat keresi, mivel ő is új magatartással rendelkező új teremtés. Az az ifjú, aki Krisztusé lesz, tesz egy lépést előre. Jézushoz való csatlakozása abban mutatkozik meg, hogy igyekszik új jellemet elsajátítani Krisztus által. 
Imádkozz, hogy megszeresd az új dolgokat! 

Kihívás: Alakíts ki olyan új szokást, amely felborítja a helytelen szokásaidat! 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.