myBible logó myBible
Fiókom

2024. június 1., szombat

A gyermekkor felbecsülhetetlen ereje

„Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.” (Lk 2:52) 

Gyermekkori emlékeink között fontos helyet kapnak a mesék, az egyszerű és érthető történetek. A gyermekkor a maga sajátos koordinátáival az ártatlanság, az érett gondolkodástól mentes cselekvés ideje, és nem is lehet ez másként, hiszen a gyermekkor az élet azon szakasza, amely során a bátorság és a képesség életértékekké fejlődik. 
Azt mondják, hogy a keresztes háborúk idején a római pápa egyszer a következő kijelentéssel állt elő: „Adjatok nekem hétéves gyermekeket, és meghódítom velük a világot!” Nyilvánvalóan arra gondolt, hogy előbb taníttatja, neveli, utána pedig hódító hadjáratra küldi őket. Vajon mit tudott már akkor a pápai rendszer? 
A gyermekben a formálhatóság felbecsülhetetlen ereje rejlik. A gyermekkor az az időszak, amely alatt megszületnek azok az értékek, amelyek a holnap társadalmát fogják uralni. Ekkor épülnek vagy épp omolnak össze a jellemek. Ezzel az elvvel már Jézus is tisztában volt. Gyermekkorát az Isten iránti érdeklődés és az embertársi kapcsolatok jellemezték. Nem véletlen, hogy már zsenge korban meglepetést okozott a felnőtteknek. Tudása, erkölcsi tartása, élet iránti tisztelete, de főleg magasztos neveltetése segítette hozzá, hogy a figyelem középpontjában maradhasson. 
Táplálkozz a gyermekkor értékeiből, és folyamatosan növekedj az Isten iránti érdeklődés terén! 
Imádkozz, hogy „Isten előtt kedvességben” növekedj!

Kihívás: Törekedj arra, hogy a jellemed hasonlítson a Jézus jellemére! 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.