2024. május 26., vasárnap
Dobd ki a bálványokat!
„Akkor monda Jákób az ő házanépének, és mindazoknak, kik vele valának: Hányjátok el az idegen isteneket, kik köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket!” (1Móz 35:2)
Életem egyik nagy tapasztalatát Olaszországban éltem át, és Isten a feleségemet használta fel eszközként ebben. Emlékszem, hogy reggel, amikor hazaértem, a feleségem a fotelre tett tévékészülékre mutatva kijelentette: „Vagy eladjuk, vagy kidobom a kukába!” Mindent értettem. A „varázsdoboznak” sikerült annyira magára vonnia a figyelmemet, hogy nem jutott időm sem a gyerekekre, sem a feleségemre, sőt még önmagamra sem.
Nem volt könnyű, de köszönöm az Úrnak, hogy erőt adott a feleségemnek, aki felhívta a figyelmemet az otthonunkban rejtőző bálványra. Bálvány lehet bármi, ami elvonja a figyelmedet az élet fontos, jelentőségteljes dolgairól.
Jákób cselekvésre szólította fel családtagjait. Csak magára számíthatott. Elhagyták Lábán házát, és most fennállt annak a veszélye, hogy bálványokkal együtt kell utazniuk szülőhazája felé. Minden családtagjától azt kérte, hogy váljanak meg veszélyes bálványaiktól, amiket aztán ő maga elásott.
Senkinek sem ismerem a bálványait, azt viszont tudom, hogy minden fiatalt megpróbálnak elcsábítani a személyes idoljai. Lépj a tettek mezejére! Most lehetőséged van megszabadulni a bálványok terhétől. Isten melletted áll, kérd az Ő erejét!
Imádkozz, hogy Isten segítsen megszabadulnod életed bálványaitól!
Kihívás: Isten segítségével „ásd el” az idődet elorzó bálványokat!