myBible logó myBible
Fiókom

2024. május 9., csütörtök

Kövesd a célt!

„És az Úr angyala eljött másodszor is, és megilleté őt, és monda: Kelj fel, egyél; mert erőd felett való utad van.” (1Kir 19:7)

Bill Clinton volt amerikai elnök egyszer vacsorával egybekötött értekezletet szervezett a terhességmegszakításról. A jelenlevők közt volt Teréz anya is. Az egyszerű apáca az ázsiai szegények érdekében végzett szolgálatával vívta ki az emberek elismerését. Az összejövetelen felkérték, hogy mondjon ő is néhány szót az említett témával kapcsolatosan. Teréz anya következetesen kiállt az élet értéke és tisztelete mellett. Szavait halk morajjal fogadták a politikusok, jogászok és diplomaták, mivel ők pontosan azért gyűltek össze, hogy megtalálják a terhességmegszakítás elfogadható módját. Törekvésük meghiúsulni látszott. 
Valaki megkérte Bill Clintont, hogy Teréz anya szónoklata után mondjon néhány szót, talán sikerül ellensúlyoznia az érvelését. Az elnök azonban egy sokatmondó kérdéssel reagált: „Hogy emelhetném fel a szavamat egy ilyen csodálatos élet ellen?”
Az élet egy nagy utazás. Illést az Úr felszólította, hogy egyen, majd induljon útra. Teréz anya jól meghatározott céllal szolgálta az emberiséget: a legtöbbet kihozni az életből. Ezért munkálkodott éjt nappallá téve. Illés fel lett rázva a csüggedésből, és az angyal megmutatta neki a célt. Ma nincs más dolgod, mint meghatározni életed célját. A cél mögött hatalmas erő rejlik. Hallgasd meg, mit mond neked Isten, és indulj el életed magasztos célja felé!
 
Imádkozz, hogy találd meg életed célját! 

Kihívás: Élj céltudatosan! Kövesd életed Jézus szempontjai szerint kitűzött célját!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.