myBible logó myBible
Fiókom

2024. április 29., hétfő

Az engedelmesség meghatározta döntés

„És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2:8)

Egy csapatépítő trénig alkalmával bekötötték a szememet. Az AMiCUS Egyesület tagjai igyekeztek megbizonyosodni arról, hogy semmit sem látok. Nem volt egyszerű a dolgom, ugyanis akadályok közt kellett araszolnom. A nagyjából nyolcméteres távon különböző méretű tárgyakat helyeztek el. Ezek között kellett áthaladnom a túloldalra úgy, hogy közben ne érintsem meg az akadályokat. 
Egy társam eközben hangos utasításokkal segített: jobbra, balra, előre, állj! Alkalmam nyílt megdolgoztatni a koncentráló, de különösen a szófogadó képességemet. Előre haladásom az utasításoktól függött. Sikerült végigmennem a pályán, de nem úsztam meg tétovázások, ütközések vagy rossz számítgatások nélkül. 
Jézus az életével bizonyította, hogy az engedelmesség a fegyelmezett élet velejárója. Az utunkban álló akadályokat senki sem látja jobban, mint Isten. Katasztrófához vezet, ha engedünk a balga kísértésnek, és kizárjuk Isten irányító hangját. Egymagad is belevághatsz a mindennapok labirintusába, de úgy is dönthetsz, hogy működésbe hozod az engedelmességi „programot”. A biztonságod függ tőle, hiszen arról van szó, hogy védelmet nyerhetsz a bűnös akadályokkal szemben. 

Imádkozz Isten állandó vezetéséért! 

Kihívás: Hallgass Istenre és a szüleidre!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.