2024. április 10., szerda
Az értékelés gesztusa
„Mária azért elővévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.” (Jn 12:3)
Minek kellene megtörténnie, hogy az szavakban nehezen megfogalmazható gesztust váltson ki belőled? Lehet, hogy ezen még nem gondolkoztál, viszont az élet egyhangúságán túl mindig vannak olyan pillanatok, amelyek megmagyarázhatatlan reakciókat váltanak ki belőlünk. Arra neveltek, hogy tisztánlátással mérlegeljük a döntéseinket és a reakcióinkat. Folyton figyelmeztetve vagyunk: légy kiegyensúlyozott, kerüld a szélsőségeket!
Mária szélsőséges cselekedethez folyamodott. Eltekintett az akkori szokásoktól: a lehető legközelebb próbált kerülni a Mesterhez, aztán megérintette, majd a hajával mosta meg Jézus lábait, ráadásul ehhez drága nárdusolajat használt. Vajon mi késztette őt erre a cselekedetre?
Ennek az asszonynak nem volt szép a múltja. Tudatában volt a vétkeinek, a gyönyöröknek és az elkövetett bűnöknek. Jézus megbocsátást kínált fel számára. Örült az új lehetőségnek, és megszabadulva a múlt terhétől, hálát tanúsított az új kezdet kilátásai előtt. Amikor sok vétket bocsátanak meg neked, akkor nagyon szeretsz. Meg kell értened, hogy az ember így találkozik Isten irgalmával. Ez megmagyarázhatatlan reakció: mindent képes vagy odaadni, mivel mindent megkaptál. Még ma elkezdhetsz „élni” Isten irántad tanúsított irgalmával.
Imádkozz, hogy tudj megszabadulni a nyomasztó terhektől!
Kihívás: Folyamodj ma Isten kegyelméhez, hogy elindulhass az új úton!