Vágy az öröklét után

„Akit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek énbennem.” (Jób 19:27) 

Egyesek szerint az „örök élet” egy menüsor azok számára, akik már leélték a földi életüket. Az ifjak azonban nem igazán mutatnak érdeklődést iránta. A fogalom látszólag a dolgok természetes rendjében gyökerezik. Miközben az életkor jelentős akadályozó tényező az idősek számára, mindez az ifjak számára nem okoz problémát. Ennek tudható be, hogy az öröklét fogalmának bármiféle érintése ellentétes hatást vált ki az ifjakból. 
Az érvelés sem segít. Figyeld meg: ha az öröklét vonatkozásában a halált tartod végső állomásnak, zsákutcába kerülsz. Miért? Azért, mert kísértve érzed magad azt hinni, hogy az életed az évek csomagjából áll, és hogy ehhez a csomaghoz senki sem nyúlhat hozzá. Más szóval, „elhasználod” a számodra kitűzött éveket, a többi pedig az „egyebek” kategóriába kerül. Ez viszont végzetes tévedés. Elég csak kisétálnod a temetőbe, máris láthatod, hogy nagyon sok fiatal fejezte be az életét még az „évcsomag” letelte előtt. 
Most pedig vonjunk párhuzamot a fenti gondolatmenet és az örök élet utáni mélységes vágy, az életet kereső szív kimondhatatlan vágya között. A hosszú életért, a halhatatlanságért, a végtelenségért vívott küzdelem belülről fakad. Gyűlöljük a halált, szeretjük az életet. A kettő között pedig ott van a folytonosságért vívott harc. Alapvető vágyaink vannak. Jóbbal együtt te is felteheted a kérdést: „Az én szemeim látják meg?” Barátkozz meg ezzel az alapvető vággyal, és engedd, hogy az örök élet utáni vágy mélyen bevésődjön a szívedbe!
 
Imádkozz, hogy élénken megőrizd a szívedben az Isten utáni vágyat! 

Kihívás: Beszélj másoknak is az örök életről!