myBible logó myBible
Fiókom

2024. március 22., péntek

Felejthetetlen kenyér

„Az én atyámnak mily sok bérese bővelkedik kenyérben, én pedig éhen halok meg!” (Lk 15:17)

Felhívott az egyik barátom. A lánytestvérével együtt utazva épp a házunk előtt vezetett el az útjuk. Kértem, hogy térjenek be hozzánk néhány percre. Elfogadta a meghívásomat. Reggel 7 óra lehetett, amikor megérkeztek. Együtt reggeliztünk. Meleg teával és friss kenyérrel kínáltuk meg őket. 
Nagyjából fél óra múltán távoztak. Az egyik egyetemi központ volt az úti céljuk. Telt az idő, és újból találkoztunk. Ez alkalommal én voltam a vendég. A barátom a gyülekezetben, a szószékről beszélt nálam tett rövid látogatásáról. Könnyes lett a szeme. Számára és testvére számára az a rövid látogatás többet jelentett egy baráti találkozásnál, mivel olyan „kenyeret kapott, amit sosem fog elfelejteni”. 
Ehhez hasonló kenyeret csak a hozzád közeli személyektől kaphatsz. Vannak körülöttem emberek, akik megértenek – ilyen a szív tárházából felkínált kenyér. Ez a szív érted áldozza magát. Erre a kenyérre vágyott a tékozló fiú is: édesapja kenyerére, aki megértette őt. 
Bizonyára neked is vannak hasonló emlékeid. Ne hagyd, hogy elvakítsanak a pillanatnyi feladatok! Állj meg rohanó utadon, és tégy egy lépést az igazi kenyér felé! Borulj térdre, és beszélgess el mennyei Atyáddal! Biztosítalak, hogy különleges kenyeret tartogat számodra. 

Imádkozz lelki táplálékért! 

Kihívás: Adj egy darab kenyeret annak, akinek égető szüksége van rá!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.