myBible logó myBible
Fiókom

2024. március 6., szerda

A forrás közelében

„De elfuta Mózes a fáraó elől, és lakozék Midián földén; leűle pedig egy kútnál.” (2Móz 2:15)

Mózest nem kell különösebben bemutatnunk. Emlékszünk rá, hogy csodával határos módon maradt életben egy kis kosárban a Nílus habjai között, és tudunk arról is, hogy megküzdött egy egyiptomival, és természetesen a Vörös-tenger átkelésének történetét is ismerjük. Csodálatos esemény volt! De e nagy pillanatok mögött talán kevésbé látható Mózes kiképzésének, felkészítésének időszaka. Az egyiptomi férfi meggyilkolása után a pusztába kellett menekülnie, így hirtelen el kellett szakadnia a fáraó palotájának fényűzésétől. A figyelem középpontjából, szolgák és luxus nélkül hirtelen elkeseredett helyzetben találta magát. Utaztál-e valaha céltalanul? Kerültél-e valaha kilátástalan helyzetbe?

A túléléséért menekülő Mózes letelepedett egy kút mellé pihenni. A víznek létfontosságú szerepe van az élet körforgásában. Szükségünk van hidratációra. A víz semmivel sem helyettesíthető. Vannak dolgok ezen a világon, amiket semmivel sem helyettesíthetünk. Erre a kemény leckére tanít meg bennünket a vétkeink következményei elől való menekülés. Függetlenül attól, hogy az életben milyen helyszíneket, körülményeket, barátokat vagy útvonalakat választasz, túlélésed érdekében mindig szükséged lesz egy igazi forrásra. A víz megteszi a maga dolgát, viszont vannak más területek is, amelyeket naponta táplálni kell. A józanság, a méltóságos mértéktartás legyen a prioritásod. Időre van szükséged, hogy lenyugodjon az elméd, és tisztázódjanak a gondolataid.

Imádkozz a tisztánlátás igazi forrásáért!

Kihívás: A mai napon ne nézz filmet! Takarítsd ki az elmédet!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.