A csend ára

„Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővelkedik kenyérben, én pedig éhen halok meg!” (Lk 15:17)

Olvastam egyszer, hogy két barát egy nagyvárosban sétált az utca pokoli zaja közepette. Beszélgetésük alatt egyikük hirtelen kérdést intézett a társához: „Mit hallasz?” „Autók zaját, dudálást, különféle zajok kaotikus áradatát” – mondta a barátja, de néhány pillanat múlva megállt, és bizonytalankodva nézett a társára: „Miért, te mit hallasz?” 
Barátja az ajka elé emelte a mutatóujját, és megállt. Becsukott szemmel állt mozdulatlanul pár másodpercet. Aztán a társára nézett, kedvesen elmosolyodott, majd meggyőződéssel válaszolt: „Madárcsicsergést, lágy szellő susogását és a falevelek szelíd suhanását hallom.” 
Ott álltak a zsúfolt utca közepén. Egyiket a tömeg zaja járta át, a másik azonban felkészült befogadni a természet hangjának semmihez sem fogható szépségét. Nagyjából ez különbözteti meg a napjainkat uraló zsivajt az élet mélységes szépségétől. Ha ez utóbbit fel tudod fedezni, a csendet kapod jutalomként. Ha hajlandó vagy keresni a csendet, a csend is összekapcsolódik a lelkeddel, utána pedig már képes leszel elcsendesedni még a zsivaj közepette is. 

Imádkozz lelki nyugalomért! 

Kihívás: Vonulj el néhány pillanatra, és a csendben helyezd az életedet Jézus kezébe!