2024. február 28., szerda
Hamis ismeret
„Mikor pedig az az ő álmából felserkent, monda [Sámson]: Kimegyek most is, mint egyébkor, és lerázom a kötelékeket; mert még nem tudta, hogy az Úr eltávozott ő tőle.” (Bír 16:20)
Bizonyára veled is megtörtént már, hogy éjszaka egy távoli fényes pontot figyeltél. Ilyenkor viszonylag nehéz megállapítani, hogy mit is lát az ember. Nem könnyű pontosan meghatározni a látottakat. Legfeljebb megpróbálsz elég közel kerülni a szemlélt tárgyhoz, hogy a legélesebb képet kaphass.
Sámson a küldetése és Delila között ingadozott. Isten belépett az életébe. Erővel ruházta fel őt. A magatartása és a módszerei által Sámson képes volt egy időben pánikot és csodálatot is kiváltani az emberekből. Egyesek vadásztak rá, mások elfogadták őt. A rettenthetetlen hős és az üldözött vad érzelmei között vergődött. Elidegenedve a szülői házban kapott értékektől, és a gyönyörök sikamlós útja felé vonzódva Sámson olyan emberré vált, aki a távolban látva a kis fényt, azt a következtetést vonta le, hogy egy biztonságos házat lát. Elaludt, eközben megfosztották a hajfürtjeitől, az Isten iránti odaszentelődése jelképétől, majd mégis önbizalommal telten ébred föl. Bebizonyosodott, hogy nem ismerte önmagát. Elveszítette az erejét.
Sajnos megesik, hogy helytelen ismerettel élünk. Az ifjú korban rólunk áradó biztonságérzet, a meghozott döntések, a kapott nevelés akár magunk ellen is fordulhat. Ha a múltban helyesen jártunk el, az még nem jelenti, hogy hasonlóan helyesen fogunk eljárni a jövőben is. Ne arra alapozz, amit eddig tettél. Folytasd a közeledést az Isten Igéjében rejlő fényforráshoz.
Imádkozz, hogy valós módon megismerhesd Istent!
Kihívás: Őszintén és közvetítők nélkül próbáld megismerni az Urat!