myBible logó myBible
Fiókom

2024. február 18., vasárnap

Az elme megújulása

„És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róm 12:2)

Érdeklődéssel olvastam Viktor Frankl Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben című könyvét. A náci haláltáborba deportált Franklnak át kellett élnie a tábor sajátságos kegyetlenségeit, és intelligens módon megküzdenie minden egyes napjáért. Mindent elveszített. Egyetlen személyes tárgyat sem vihetett magával Auschwitzba. Mindenét elvették. Idegenben, hontalanul, nincstelenségben ismerte meg a szabadság hiányát. Megfosztották az időtől is, tönkretették az egészségét, legyengítették, és aljasabban bántak vele, mint az állatokkal. A nácik arra számítottak, hogy a totális tortúra révén a szabadságától megfosztottak immár semmire sem lesznek képesek. 
Frankl azonban a kegyetlen állapotok ellenére is rájött, hogy ő egy szabad ember. Hogyan? Bár megfosztották személyes értékeitől, az elméjét még sem tudták ellenőrzésük alá vonni. A gondolatai és ötletei fölött ő uralkodott. Ott volt Hitler katonái között, de nem volt olyan, mint ők. Az elméje minden nap képzeletbeli utazásra indult a szögesdróton túli, puskák és gumibotok nélküli világba. 
Te ugyanígy elkerülheted a tömeghez való tartozás állapotát. Ne próbáld megváltoztatni az elmédet, csupán csak igyekezz kilépni a napi rutinból. Adj esélyt az elmédnek, hogy felül tudjon kerekedni a bűn lágerén, és tápláld lelkedet a mennyország képeivel. 

Imádkozz azért, hogy minden nap elfoglalhasd a mennyország egy kis szeletét! 

Kihívás: Ma ne nézz filmeket, hanem az elmédbe inkább a természet képeit engedd be!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.