Megátalkodott elme

„És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképpen oda adták őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek.” (Róm 1:28)

„Hagyjatok békén!” – üvöltötte a fiatalember, közben a baseball ütővel rásuhintott minden útjába álló tárgyra: televíziókészülékre, bútorzatra, tükörre, asztalra, frissen meszelt falra. A szülők nem tudták lecsillapítani. Próbálták elmagyarázni neki, hogy tettének milyen következményei lesznek, de mindhiába. Az akarata vezérlőpultjához azokban a pillanatokban senki sem férkőzött hozzá. Csak akkor hagyta abba, amikor elfáradt. Kimerülten dobta el a botot, majd leült. Fejét a tenyerébe süllyesztette, és mélyeket sóhajtozott. Próbált mindvégig hősnek tűnni. De pár pillanat múlva sírni kezdett. Gyűlölettől megszabadultan tért vissza a nyilvánvaló valóságba, és kezdte felfogni, hogy meggondolatlanságában mit is tett tulajdonképpen. 
Néha elveszítjük a fejünket! Most már érted… az elme, az észszerűség elvesztéséről van szó. Leblokkolnak a rendszereink, és a tehetetlenségi erőtől vezérelve cselekszünk. Ilyen az az emberi én, amely csak tévelyeg az életben. Csak ő van és az ő világa. Nem léteznek külső hatások, sem a szeretteitől kapott jelek, sem isteni ihletés. Csupán egy megátalkodott, láncra vert elme. Íme, a teljes pusztulás biztos módja. Fájdalmas következményekkel jár, ha Isten nincs tevékenyen jelen a tudatunkban. 
Imádkozz azért, hogy meg tudjál szabadulni a megátalkodottságtól! 
Kihívás: Ne úgy próbálj elkerülni egy rossz reakciót, hogy elszámolsz tízig, hanem inkább mondj magadban egy imát! Isten válaszolni fog neked.