myBible logó myBible
Fiókom

2024. február 11., vasárnap

A nyelv evangéliuma

„Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.” (Mt 5:37)

Ne félj! Jézusnak nem állt szándékában két szóra – igen, nem – korlátozni az emberi beszédet. Képzelj el olyan párbeszédet, ahol a szemben álló felek csak ezt a két rövidke szót használják. Lehetetlen. Jézus ezzel a kijelentésével mutat rá az egyszerű, tiszta, jól körülhatárolt és tömör támpontokra összpontosító beszédmodorra. 
De miért foglalkozna a Biblia még a beszéddel is? Nos, mondjuk ki kertelés nélkül: ingerültségünkben még mi, fiatalok is sokszor tiltott területre lépünk, és az Istent nem félő emberek szókincséből veszünk kölcsön különböző nyelvi szerkezeteket. Szokatlan közhelyeket, szövevényes összetett mondatokat és felkiáltásokat használunk. Másfelől pedig úgy keressük a kétértelműséget, mint pénztárcánk mélyén az aprópénzt. Rengeteg szót használunk, és nem tudjuk, mit is mondunk tulajdonképpen. Vagy épp kevés szót használunk, és csodálkozunk, hogy senki sem vesz figyelembe. Ide-oda siklunk a nyelv rengetegében, aztán arra eszmélünk, hogy a beszédünk tele van különféle burján-szavakkal. Ajándékoznál-e értéktelen gyomot egy olyan lánynak, akinek a látványától elakad a lélegzeted? 
A beszédre különös figyelmet kell fordítani.  A két szóval – igen és nem – Jézus olyan tisztességes beszédmodort javasol, amely egyszerűségen és határozott erkölcsi támpontokon alapszik. Ha az ifjúnak tiszta a lelke, nem fog kétértelmű szavakat használni, és nem engedi, hogy a szavai a gonoszság köntösét öltsék magukra.  
Imádkozz, hogy tisztességgel és tiszta szívvel tudd használni a beszéd ajándékát! 
Kihívás: Ha a beszéded tartalmazott aljas kifejezéseket, mától kezdve hagyj fel ezek használatával! 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.