myBible logó myBible
Fiókom

2024. február 6., kedd

Kihez méred magad?

„Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá.” (Lk 18:9)

A halálhír eljutott az idősebb testvérhez is. Nagyon közel álltak egymáshoz, ráadásul néhány többé-kevésbé sikeres vállalkozást is vezettek együtt. Életformájuk azonban meghatározta a jellemüket: kapzsi, megalkuvó, jóságtól távolálló, mások szükségleteire érzéketlen emberek voltak. Most azonban az életben maradt testvér próbálta tisztára mosni elhunyt testvére hírnevét. Felkereste a lelkipásztort, és kérte, hogy mondja azt az öccséről, hogy jó testvér volt. Ez viszont távol állt az igazságtól. A lelkipásztor elgondolkodott, majd végül, a temetési istentiszteleten a következő hangzott el a részéről: „Idősebb testvéréhez viszonyítva az elhunyt egy szent ember volt.” Tudod, hogy Jézusnak mi a célja a farizeus és a vámszedő példázatával? Hogy beállítsa a másokhoz való viszonyításunk szintjét. Hajlamosak vagyunk a körülöttünk élőkhöz viszonyítva fitogtatni saját emberi tulajdonságaikat. Téves támpontokat választunk. A tömegből kiválasztjuk a tisztességre legméltatlanabb egyéneket, mivel hozzájuk mérten sokkal jobbnak tűnünk. Ezzel a módszerrel elkerülhető a jóság igazi forrásához, az ISTENHEZ való viszonyítás. Azonban, ha nem Istenhez méred magad, hanem emberekhez, akkor el fogsz szakadni az erő és a siker forrásától.

Imádkozz azért, hogy csak az Isten szerinti jóra törekedj!

Kihívás: Ma próbálj válaszolni a következő kérdésre: „Mit tenne Jézus az én helyemben?”

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.