myBible logó myBible
Fiókom

2024. január 31., szerda

A legnagyobb hatalom a világon

„És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” (Csel 4:12)

A tizenhatodik századi reformációnak nagyon sok ismeretlen hőse volt. Ilyen volt például Antonio Paleario tanár is, akit kevésbé ismer a köztudat. Az olaszországi Luca városában irodalmat, Milánóban pedig görögöt és latint tanított. Fra Angelo inkvizítor 1567-ben nyilvánosan vád alá helyezte, és az egyház ellenségének bélyegezte. A római inkvizíciós törvényszék elé hurcolták. A kihallgatást vezető bíboros a következő kérdést intézte Antonióhoz: „Ezen a földön melyik a legnagyobb vallási hatalom?” „Jézus Krisztus!” – válaszolta határozottan a tanár. A bíboros nem volt elégedett a hallottakkal, ezért megismételte a kérdést. Ugyanazt a választ kapta. Tett még egy utolsó próbálkozást, és feltette harmadszor is a kérdést, de ezúttal is hasonló választ kapott. A magából kikelt bíboros a bírákhoz fordulva kijelentette: „Ha vannak még ilyen emberek, mint Antonio Paleario, akkor a Katolikus Egyháznak vége!” Jézust semmi sem helyettesítheti. Még ha itt, a földön látszólag nincsenek is megoldások, a mennyben azonban ott él JÉZUS. A tehetetlenséggel szemben egyetlen kiút marad: a szilárd meggyőződés és bizalom Isten Igéjében és abban, hogy Jézus az az erő, amire szükséged van.

Imádkozz Jézus erejéért, amit a Szentlélek által kínál fel számodra!

Kihívás: A Szentlélek segítségével kezd el megváltoztatni az élettel kapcsolatos felfogásodat!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.