2024. január 30., kedd
Csak egy élet
„Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” (Jn 14:6)
A bukaresti lakásban azon az estén négyen tartózkodtunk. Mi ketten, az albérlők, meg a tulajdonos két fia. Egyikük hozott otthonról egy személyi számítógépet. Behívott a szobájába, és megmutatta életem első számítógépes játékát, a „Bomberman”-t. Attól kezdve aztán a legnagyobb kihívásnak tekintettük gyakorolni a kézügyességünket. Veszélyes ajánlatnak bizonyult, mert a négy fiú közül én és a házigazda egyik fia nemsokára azon kaptuk magunkat, hogy hajnalig játszunk. A játék elején kaptunk egy „csomagot”, amivel több „élet” járt, így a játék során egy élet elvesztése nem jelentett különösebb gondot, hisz volt más, amit felhasználhattunk. Akkor vált igazán izgalmassá a játék, amikor már csak egy életünk maradt, mert ha azt is elveszítettük, véget ért a játék. A való világban sokszor úgy kelünk útra, mintha több életünk lenne. Megátalkodottságunkban elfelejtjük, hogy csak egy életet kaptunk. Egyetlenegyet! Ezért is mutatott rá Jézus az életünket kísérő valóságokra. Világunkban a gondolkodási modellek vagy életpéldák közül csak egyetlenegy rendelkezik igazi életbiztosítással: a Jézus útja. A létező összes többi lehetőség kudarcának a beismerése és a jézusi megoldás választása Isten szeretetének a jele. Igazolja, hogy Isten nem hagyott el téged.
Imádkozz ma azért, hogy el tudd fogadni a hit és a Jézussal való együtt járás útját!
Kihívás: Figyeld meg, hogy életed mely területén nem hasonlítasz Jézusra, és az Ő segítségével próbálj változtatni ezen!