2024. január 21., vasárnap
Titkolózás
„Monda azért Józsué Ákánnak: Fiam, adj dicsőséget, kérlek, az Úrnak, Izráel Istenének, és tégy néki vallást, és add tudtomra, kérlek, nékem, mit cselekedtél, és el ne titkoljad tőlem!” (Józs 7:19)
Bizonyára tudod, hogy milyen meg nem értett fiatalnak lenni. Én is átéltem ezt. A lázadás hullámai csaptak fel szívem és édesanyám megváltozhatatlan elhatározása közé. Miközben édesanyám folytatta határozott érvelését, hangsúlyozva a „nem mész sehova!”, vagy a „nehogy megpróbálj ellenkezni!” intéseket, agyamban ide-oda cikáztak a gondolatok. Próbáltam olyan megoldást találni, amelyből jól jöhetek ki, úgy, hogy közben anyám szemében továbbra is a környék legjobb gyermekének tűnjek. De mint tudjuk, az események sűrűjében nem jut idő a következményekre is gondolni. Az otthoni mondandómat csak azután próbáltam összeszedni, miután az iskolaudvaron már befejeződött a focimeccs, és elindultam hazafelé. Az volt a célom, hogy eltitkolom az igazságot, és érvekkel bizonyítom be, hogy édesanyám egyetlen szavát sem hágtam át. Eljutottam oda, hogy már azt hittem, túlságosan okos vagyok, miközben a szüleim egyáltalán nem értik a dolgukat. Veszélyes területre tévedtem: a titkolózás nagymesterévé váltam. Sötét világban éltem. Csak idő kérdése volt, hogy édesanyám rájöjjön minden titkomra. Szavaiban benne volt minden keserűsége: „Nagyon mélyre süllyedtél!” Amikor a titkok elkezdik uralni az életedet, tudhatod, hogy elindultál lefelé a lejtőn. Kérd imában Istent, hogy tanítson meg átlátszónak lenni!
Élj átlátható módon!
Kihívás: Gondolkozz el azon, hogy képes lennél-e a mai napon a telefonodból kiiktatni a bejelentkezési kódot. Ha nem, akkor valószínűleg van rejtegetni valód. Ezeket valld meg ma Istennek!