2024. január 20., szombat
Elidegenedés az imától
„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved.” (Mt 6:9)
Alkalmam volt Izraelbe látogatni. Az ottani látványosságok közül a Sirató-fal volt rám a legnagyobb hatással. A falat alkotó hatalmas kőtömbök közötti rések papír fecnikkel vannak teletömve. A hagyomány szerint ezt a falat a néhai templom falának alapjaira építették. Feszülten figyeltem az ott zajló eseményeket: zsidó férfiak vagy fiúgyermekek a fal mellett állva imádkoznak. Mielőtt elhamarkodott következtetéseket vonnál le, elárulom, hogy engem nem az érdekelt, hogy miért könyörögnek, csupán hangsúlyozni szeretném, hogy a szülők mekkora fontosságot tulajdonítanak a gyermekek nevelésének és Istennel ápolt kapcsolatának. Csendben és ámulva figyeltem a lelki nevelés csodáját. Ott sikerült megértenem, mennyire fontos a lelki nevelés. Az ima egy lehetőség, amit kiaknázva kapcsolatba léphetsz a természetfeletti világgal, egy ajtó a láthatatlan dolgok felé. Lelked párbeszéde Istennel. Próbáld meg elkerülni a száraz, kopár és kietlen életvitelt, amelyben a mulandó érzelmek megfosztanak a lelki mélységektől.
Borulj térdre, és beszélgess Istennel! Imádkozz ma Isten iránti igazi szeretetért! Kérd Istent, hogy ébresszen mélységes vágyat a szívedben az imádkozás iránt!
Kihívás: Ha olyan területen szeretnél sikereket elérni, amelyen nem könnyű számszerűsíteni az eredményeket, akkor fegyelemre van szükséged. Ennek érdekében beszélgess el egy olyan barátoddal, akiről tudod, hogy szokott imádkozni!
Hívd meg magadhoz, hogy meséljen az imaéletéről!