Elidegenedés az imádattól

„Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt, mert az emberek megutálják vala az Úrnak áldozatát.” (1Sám 2:17)

„Én a magam módján imádkozom. Sosem leszek olyan, mint ti. Nehogy azt gondold, hogy pogány vagyok, csak azért, mert nem úgy élek, mint ti. Én félem az Istent!” Így érvelt az egyik fiatalember, amikor a következő egyszerű kérdésre kellett választ adnia: „Mennyire veszed komolyan a vallásgyakorlást?” A mai nemzedék a sikamlós, pillanatnyi érdekekhez igazított, rengeteg átéléssel és érzelemmel átitatott vallást kedveli. De mindez hogyan egyeztethető össze Isten akaratával? Segíti, vagy inkább destabilizálja az életet? Ezek nem csupán jogos kérdések, hanem elengedhetetlenek is egy olyan életszakaszban, amikor többnyire az „én ezt így érzem” gondolkodásmód uralkodik, és nem az, hogy „egészséges-e ez számomra?”. Az imádatra egyszerű játékként is tekinthetsz: valami, amivel elütöd az időt. De mit nyersz ezáltal? Nos, talán azt, hogy ez alatt az idő alatt csend van: hallgatnak a szülők, hallgatnak a barátok, és hallgat a lelkipásztor. Mindenki hallgat, aki máskor vallással „bombázta” az elmédet. Másfelől pedig tényleg jó lenne, ha több figyelmet szentelnél az imádat alkalmainak: a zenés programoknak, prédikációknak, imaóráknak, lelki tevékenységeknek. És tedd ezt azért is, hogy meglásd, mi történik, ha komolyan veszed az imádatot! Imádkozz azért, hogy ne becsüld alá az imádat alkalmait!

Kihívás: Hívd fel az ifjúságvezetőt, és kérd meg, hogy segítsen hozzájárulnod a gyülekezeti istentiszteletek programjához! Ha pedig még kevés közöd van a gyülekezethez, kezd el keresni az igazi imádatot!