myBible logó myBible
Fiókom

2020. június 5., péntek

Június 5

youtu.be/VIyf7ZCouEo
„Sőt azt is megadom neked, amit nem kértél." 1 Királyok 3; 13

A fogoly (madár) családokban a hím madár táplálékot szerez, majd pedig leendő párja előtt udvarlóan úgy tesz mintha csőréből kiejtené az ételt. Ilyen módon meggyőzi, hogy fogadja el tartózkodás nélkül, amit neki sikerült odahoznia. És gondoljunk arra, hogy csak madarakról van szó.

   Isten figyelmesen meghallgatja a könyörgésünket. Meghallja azt is, ami a sorok között van, vagy amit nem mondunk ki szavakkal. Hallja a gondolatainkat, és megérti ki nem mondott vágyainkat. Talán többször is megtörtént, hogy szükségünk volt valamire, de nem is tudtuk ezt, tehát nem is kértük, de mégis megkaptuk. Egy pillanatra felvillant, hogy ez ajándék, de kényelemből vagy gyengeségből meg sem köszöntük kellőképpen. Isten nem ad hiányos ajándékokat, hanem még a teljeshez is hozzátesz valamit. Ő szeretne minél több áldást adni, de mi nem ürítjük meg eléggé szívünket, programunkat, terveinkkel telt mappánkat. Hova tegye, ha minden foglalt? Ne feledd tehát, amikor imádkozol hagyj helyet imáidban annak a többletnek, amit Ő szeretne hozni. Ne ragaszkodj bizonyos válaszokhoz, kérd meg, hogy azt tegye amit a legjobbnak lát. Nagy meglepetésben lesz részed, ha megadod Istennek a válaszok szabadságát, sokkal többet fogsz kapni, mint amennyit képes vagy kérni.

Kihívás: Biztosan ismersz egy szükségben levő személyt. Adj neki egy ajándékot, de anélkül, hogy megalázd vagy hogy fentről kezelnéd őt. Gondold át jól.

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.