Méltó

„Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam.” (János 1:27)
Keresztelő János nem tartotta méltónak magát, hogy az általa hirdetett Messiás alázatos szolgája legyen. Helyesen megértette saját bűnös természetét, bár elismert és Isten akarata szerinti nagy próféta volt. Nagyon jól megértette a Messiás mennyei természetét is, akinek előkészítette az útját. János hozzáállása bizonyítja Isten, valamint az Istentől kapott szerepe iránti tiszteletét és elismerését. 
Keresztelő János nem tartotta méltónak magát, hogy unokatestvére saruját kioldja, és elismerte benne a testet öltött Istent. Amikor először találkozott vele szemtől szembe, Jézus keresztségekor, János próféta habozott alámeríteni a hullámsírba a Bűntelent. Jézus bátorítására volt szükség ahhoz, hogy végrehajtsa ezt a szertartást. 
János beismert egy lényeges elvet: a méltóság nem önerőből elért érdem. Azt Isten nyújtja kegyelme és könyörületessége által. Az üdvözültek nem önmaguk érdemelték ki ezt Isten munkájának végzése által, hanem Isten nevezi őket méltóknak az Ő nagy jóságában, mellyel lehajolt a gyenge és képtelen emberhez és képessé tette betölteni az Ő akaratát. 
Az ember bűnből való megváltása Isten ajándéka azoknak, akik elfogadják ajánlatát. Ezért egyedül Isten méltó a dicséretre a megváltásért. Az emberek csupán hálás élvezői ennek a kiváltságnak, amely olyan sokba került Istennek, és olyan kevésbe nekik, megváltottaknak. 
Ha hozzáértő vagyok bizonyos szakterületen, azért ki érdemel dicséretet, dicsőséget és hálát?