2023. december 22., péntek
Győzelem
„E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” (János 16:33)
Egyik legnagyobb célkitűzésünk a siker, a győzelem. Ilyen indíték áll az emberi nagy versenyek és összecsapások hátterében, valamint a jó és a gonosz, a sötétség és a világosság, a lét és a nemlét közötti harcnak is ez az alapja. Az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem megléte és dramatizmusa nyilvánvaló és zavaró.
Az emberek Tanítója megmondta tanítványainak, hogy a harc nehéz, telve van veszteségekkel és áldozatokkal, azonban egy dolog biztos, hogy Ő a nagy küzdelem végleges és visszafordíthatatlan győztese. Ennek az igazságnak a fényében a tanítványoknak bátorkodniuk kellett a végső győzelembe vetett hittel és reménységgel bekapcsolódni a harcba. Ez a győzelem már megvan, és nemsokára az Ő követői is részeseivé válnak.
A hit harcát nem tőlünk távol vívják valahol egy harcmezőn anélkül, hogy minket fizikailag vagy érzelmileg befolyásolna. A mi életünk a gonosz erők és Isten hatalma, szeretete és igazsága közötti küzdelemnek a helyszíne. Mi teljes erőbevetéssel részt veszünk ebben a küzdelemben. Nem kapunk kimenőket, nem vehetünk szabadságot, és nem mentesülünk ennek a lelki harcnak a nehézségeitől és fájdalmaitól.
A Jézus által javasolt bátorság véd meg a csüggedéstől, és ez nagyon fontos a győzelemhez. Bár Istené a győzelem, lassanként a miénk is lesz az Isten ügyéhez és igazságához való ragaszkodásunk által. Az Úr harcainak megvívásához erőre és a szentek türelmére szükségünk van, és ezek is tőle származnak kegyelem és hit által.
Hogyan készülök az Isten ügyének győzelmére a kudarc számos jele, az emberi lét hiányosságai és egyháza gyengesége ellenére?