myBible logó myBible
Fiókom

2023. december 15., péntek

Emberi

„A nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.” (2Korinthus 4:2)

Az evangéliumnak két kiegészítő területe van. Mennyei eredetű, de az emberi szükségletek, keresés és vágyak területén fejti ki hatását. Ez a kettős összetétel teszi vonzóvá az emberek előtt. 
A szomorú valóság az, hogy egyre kevesebben keresik és értékelik az evangéliumot. Magyarázatokat találunk. Sokat. Egyesek a befogadók szubjektivitásáról, mások az előadók hozzáértéséről szólnak. 
Pál biztos benne, hogy az ő szemszögéből az igazság bemutatása akármelyik egészséges és értelmes ítélőképességű személy számára elfogadható és érdekes kellene legyen. Meggyőződése, hogy prédikációinak emberi vetülete megfelel bármely elvárásnak. Mi több, az apostol figyelembe veszi az evangélium mennyei vetületét is, hiszen kijelenti, hogy ügyük Isten előtt van. 
Az evangélium figyelmes olvasásakor nem tudjuk figyelmen kívül hagyni a négy ihletett író történeteinek emberi részét. Az érdeklődés középpontjában az ember áll, szükségleteivel, az evangélium hirdetésének módszere pedig ezt kell szem előtt tartsa. 
Azoknak, akiket érdekel a fentről származó jó hír megértése és hirdetése, az emberi természet folyamatos kihívást jelent. Amikor megértjük az embereket és szükségleteiket, jobban megértjük az evangéliumot és ajánlatát. 
Amikor alkalmam van lelki témákról beszélgetni a vallás iránt érdeklődő barátommal, hogyan tudom alkalmazni gondolataimat az ő emberi szükségleteihez?

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.