2023. december 8., péntek
Szenvtelenség
„És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája.” (Jelenések 13:5)
A fenevad, amelyről itt János beszél, a régi sárkánynak a megtestesítője, aki már kezdettől fogva becsmérelte Isten uralmát. Ugyanez a lelkület nyilvánul meg most is a részéről, aki ellenszegülve Istennek és tekintélyének láttatja valódi természetét. Ez nagy szenvtelenség a részéről.
A szenvtelenség olyan jellemhiba, amely tiszteletlen, és minden jó érzést hiányoló mozdulatok, szavak, és viselkedés által mutatkozik meg. Az ilyen ember senkit, még önmagát sem tiszteli. Természete bántó, sértő, megalázó másokkal szemben, a szabályok és a közrend rosszkedvűvé, antiszociálissá, illetlenné és tisztességtelenné teszi.
Nem tud sorban állni, beáll mások elé, és maró gúnnyal, gonoszsággal válaszol azoknak, akik esetleg figyelmeztetik.
Vallásos körökben ez a bűnben való elmélyülést jelzi. Az Istennel kapcsolatos dolgok iránti tiszteletlenség a harmadik parancsolat áthágását jelenti, mely arra figyelmeztet, hogy Isten nevét és mindent, ami ehhez kapcsolódik, figyelmesen és óvatosan használjunk.
Mindez azért is súlyos, mert a Jelenések 13-ban megjelenő fenevad nyílt lázadásra készteti a föld minden lakóját. Ilyen összefüggésben a fenevad jelének elfogadása beleegyezést jelent az Isten elleni lázadásba, annak minden következményével együtt.
Honnan fegyverkezzek fel mennyei türelemmel, hogy elviseljem a szenvtelen emberek tiszteletlenségeit?