2023. december 7., csütörtök
Trón
„És azonnal elragadtatám lélekben: és ímé egy királyiszék vala letéve a mennyben, és üle valaki a királyiszékben.” (Jelenések 4:2)
Egy trón, amelyen valaki ül, tekintélyt, magasztosságot, fenséget, állandóságot sugárzó kép. János a világegyetem trónját látja, aki pedig ezen ül, maga a világ Uralkodója.
Ő öröktől fogva a trónon ül. Nem volt trónra lépés, nem volt uralkodásának kezdete, mert Isten öröktől fogva Úr. Ő örök Úr, és előtte senki és semmi nem létezett.
Akiket az Úr megváltott, rendelkeznek az ígérettel, hogy ők is a trónon ülhetnek majd drága Megváltójuk és Atyjuk oldalán. Isten szándéka kezdettől fogva az volt, hogy hatalmát és erejét az általa teremtett embernek is átadja.
Az ember azonban lemondott erről a kiváltságról, ezért trónra lépését elhalasztották egészen a kedvező körülmények kialakulásáig. A bűn végleges elpusztításakor újra megteremtődnek a feltételek az emberi lények társuralkodóvá tételéhez.
Időnként halljuk a „szív trónja” kifejezést arra vonatkozóan, hogy ki életünk ura, vagy kinek engedjük át életünk irányítását. Amúgy meglepően hosszú várólista létezik azokról, akik erre a helyre vágynak.
Mi megtehetnénk az okos lépést, és kiadhatnánk egy koronázási parancsot Isten nevére, hogy szívünk örökös Urává kiáltsuk ki. Az Ő kegyelemteljes és erős vezetése alatt lelki előmenetelünk eléri a megvalósítások és kiteljesedés legragyogóbb csúcsait. Az ilyen döntésnek folytonos megerősítés kell, mivel emberi természetünk változékony, hajlékony, habozó. Folytonos javításra van szükségünk.
Jelenleg ki ül a szívem trónján? Szükség lenne egy palotacsínyre? Vagy benső királyságom megerősítésére?