Diadal

„Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1Korinthus 15:55)

Az ókori Rómában a diadal a győzelem ünnepe, a győztesek felvonulása volt. Ez az örömujjongás sok embert és eszközt bevont és felhasznált. A diadalmenet résztvevőihez tartozott a győztes hadvezér, szenátorok, más hadvezérek, de a hadifoglyok is. Építettek egy diadalívet és egy diadalkocsit. Ünnepélyes bevonulást szerveztek a meghívottak és résztvevők ujjongásának és tapsának kíséretében. 
Maga az emberek Tanítója a megváltó küldetésének szerves részeként szervezte meg saját győzelmi bevonulását Jeruzsálembe. 
Amikor Pál arról beszél, hogy Jézus második eljövetelekor az élet győzelmet arat a halál felett, számos részletet árul el arról a diadalünnepről, amikor költői módon felteszi a kérdést a halálnak, hogy hová tűnt hatalma, mellyel uralma évszázadai alatt visszaélt. A bűn történetének folyamán úgy tűnt, hogy ő az úr, és úgy is viselkedett. Most hatalma porba hull, és ő maga is végleg eltűnik. 
A diadal egy küldetés sikere, és maga a küldetés részévé válik. Egy bizonyos jelentés a küldetés teljesítéséről, a résztvevők válasza pedig ennek a jelentésnek a jóváhagyása. Az öröm, a boldogság nemcsak a győztes harcosoké, hanem az ő áldozatuk és munkájuk gyümölcseit élvező nézőké is. Ők is nyertek valamit az egészből. 
Ami a bűn és a halál feletti végső győzelem megünneplését illeti, akiket az Úr megváltott, azok az éppen lezáruló nagy harc örökös haszonélvezői. Örök létüket a béke és az összhang egységes hulláma koronázza. 
A hitharcban, a mindennapi élet küzdelmeiben hogyan nyerhetek diadalmat?