Talentum

„Fölbuzog szívem szép beszédre. Mondom: művem a királynak szól. Nyelvem gyors írónak tolla.” (Zsolt 45:2)

A talentumokkal kapcsolatosan kétféle meglátás létezik: kívülről nézni egy talentumot teljesen más, mint rendelkezni egy bizonyos talentummal. 
Kóráh egyik tehetséggel megáldott fia a 45. zsoltárban művészien írja le tapasztalatát. A szent művészet alkotója kijelenti, hogy rengeteg szép, kifejező és ékes szó árasztja el az elméjét. A művészi eszközök eme bősége nehezen érthető meg az alkotástól távol álló személy számára. 
A művészi tehetséggel megáldott ember és a tehetség nélküli ember között az a különbség, hogy miközben mindketten rendelkeznek művészi szépérzékkel, csak a tehetséges személy birtokol olyan szavakat, amelyek ki tudják fejezni és közölni magasztos lelkiállapotát. 
De még történik egy igencsak érdekes dolog: a költő olyan üzenetet is képes közölni, ami meghaladja még a saját felfogóképességét is. A műkritikusok gyakorta ráéreznek egy mű olyan jelentésére vagy jelentőségére, amire maga az alkotó nem is gondolt, vagy amit nem is akart kifejezni. Bár a kritikus meg van győződve arról, hogy a művész bizonyos dolgot akart közölni, a szerző mégis cáfolja a kritikus állítását, és teljesen más szempontokra mutat rá. 
Kóráh magasztos kijelentése ebben a zsoltárban személyes látásmódját tükrözi, valamint azt, hogy mire gondol, amikor ezeket a csodálatos szavakat kifejezi. Az itt említett király valójában Istenre utaló metafora, amire könnyen következtethetünk a művészi leírásból. A dicsőítő ének tehát Istenhez szól. 
Kit magasztalok tudatosan és szándékosan a kapott talentumaimmal?