2023. november 23., csütörtök
Tudomány
„Hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére, amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.” (Kol 2:2–3)
A tudomány az elméleti és tapasztalati információk és ismeretek halmaza koherens rendszerbe foglalva, amely a jelenségekre magyarázatokat és hatékony gyakorlati megoldásokat kínál. A tudomány legfőbb rendeltetése az információk keresése kutatás révén, és közlése azokkal, akik ezeket gyakorlatba ültetik: a technológiai és a termelői ágazattal.
A tudomány végtermékének tehát fellelhetőnek kellene lennie az emberi kényelem és biztonság területén. Sajnos azonban a tudomány egy elég jelentős része az úgynevezett katonai célú kutatásokra vagy a védelmi iparra összpontosít, ami nem más, mint a pusztítás és a halál technológiája. Ez a fájó, de igaz valóság.
Pál apostol azt írja a kolossébelieknek, hogy Krisztusban van elrejtve a tudomány összes kincse. Ebben a képletes kijelentésben Jézust minden ismeret és a bűntől való szabadulás összes információjának a Forrásaként mutatja be. Őbenne van maga a rendszer is, amely révén az ismeretek működőképessé válnak, hogy biztosíthassák mind a földi, mint pedig az eljövendő élet kényelmét és biztonságát. Krisztus működteti azt a rendszert, amely által a bűn eltávolításra kerül, hogy a feddhetetlenség átvegye a helyét.
Isten „hadiipara” arra hívatott, hogy védelmezze a hívőket Sátán tüzes nyilaitól, és megtisztítsa a világegyetemet a bűntől és a bűnösöktől.
Az isteni tudomány nemesebbé teszi ezt az életet, és előkészíti az eljövendő élet keretét valamint tartalmát. A szentek eme tudománya érdeklődést és kutatást vár el a részünkről, hogy majd megfelelő módon használjuk fel üdvösségünk és Isten dicsőítése érdekében.
Hogyan sajátíthatnánk el még több megváltást hozó tudományt és bölcsességet?