2023. november 16., csütörtök
Lélek
„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.” (Zsolt 103:1)
A görög gondolkodásmóddal rendelkező átlagos ember számára ez a belső párbeszéd azt sugallja, hogy a lélek és a test lényünk két különálló eleme.
A bibliai látásmód azonban nem ezt tanítja az életről és az emberi lényről. Bibliai szempontból a „lélek” maga az ember, az élő, tudatos lény, aki képes döntést hozni és bizonyos lépéseket megtenni kitűzött célja elérésének érdekében. Az ember, mint élő lélek képes a megmentő kapcsolatok kialakítására, válaszolva Isten kezdeményezésére, mellyel szeretné helyreállítani a gonoszság okozta zűrzavart a világunkban.
Az ember teremtése plasztikusan és meggyőzően is egyszerű antropológiai megértést sugall. Isten a földből formálta, keze nyomát hagyta a képmására teremtett lényen, utána pedig a megalkotott testbe az Ő életét lehelte, s így lett az ember élő lélekké. A „lélek” tehát az, amivé az ember vált, miután a test egyesült az Istentől kapott létfontosságú elemmel, a lélekkel.
A Szentírás sok helyen beszél a test és a lélek együttmunkálkodásáról. Ellenben sem a Biblia Szerzőjének, sem a szent íróknak nem állt szándékában elválasztani a kettőt. Ellenkezőleg, egységes, működőképes egészként beszélnek róla, ami csak addig létezhet, amíg az anyag és a lélek élő lélekként egységben van. Amikor a testben megszűnik az élet, akkor a lélek eltűnik, a test pedig elemeire bomlik, s így visszatér a földbe, ahonnan vétetett.
Az emberi élet csak a test és a lélek egységének körülményei közepette létezhet.
Milyen kapcsolatban van Istennel a lelkem és a testem, amit azért kaptam, hogy az Ő dicsőségére éljek?