Oszlop

„Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.” (Jel 3:12)

Ez az isteni ígéret meglehetősen titokzatos, ezért kelti fel az emberek figyelmét és kíváncsiságát. Első látásra a templomi oszloppá válás fogalma nem tűnik túlságosan fényes kilátásnak az ember számára, főleg akkor nem, ha ez az állapot egy örökkévalóságon át fog tartani. A szent írónak azonban nem áll szándékában korlátozni bármely üdvözült mozgásterét, vagy végérvényesen olyan helyre helyezni őt, amelyet többé nem hagyhat el. 
Ha alaposabban megvizsgáljuk a szöveget, itt egészen másról van szó. Ha a templomra, mint örök és dicsőséges egyházra utalunk, akkor az „oszlop”, mint pozíció egy előjog, amit Isten kínál fel győztes híveinek, melynek kapcsán fontos beosztást tölthetnek be egy örökké tartó szerkezetben. Amennyiben a templom vagy az egyház Isten jelenlétének a helye, akkor a templom oszlopának lenni örökké tartó kinevezést és olyan méltóságot jelent, amelyet nem lehet elveszíteni vagy megrontani, mint ahogy például a földi életben ez történni szokott. 
Isten mennyei temploma oszlopának lenni választ jelent Dávid költői kérdésére: „Uram, kicsoda tartózkodhatik [lakozhat] sátorodban?” (Zsolt 15:1). Ugyancsak Dávid fejezte ki az erre vonatkozó vágyát: „Az Úr házában lakozom hosszú ideig [örökké]” (Zsolt 23:6). 
Legyél egy alappillér Isten áldott és állandó jelenlétében, az Ő örök templomában… Lehet-e ennél szebb és nemesebb célod? 
Isten templomának melyik részében szeretném tölteni az örökkévalóságot? Megelégszem azzal a hellyel, amelyet felkínálnak majd nekem a dicsőség országában?