myBible logó myBible
Fiókom

2023. november 7., kedd

Lélek

„Jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.” (Mt 26:41)

A hívők és hietlenek közötti egyik vitatárgyat az képezi, hogy mi volt előbb: a lélek vagy az anyag. A materialisták az anyag felsőbbrendűségét hangoztatják, miközben a hívők az idealista gondolkodás módján hiszik és vallják, hogy a lélek abszolút felsőbbrendűséggel rendelkezik az anyaggal szemben. 
Úgy tűnt, hogy a Mester itt a görög gondolkodásmódot támogatja, mely szerint a lélek örök és makulátlan, miközben a test bűnös, romlott és a bűnnek van alávetve, következésképpen pusztulás és halál vár rá. A görögök még azt is hitték, hogy a halál után a lélek kiszabadul a test börtönéből, hogy visszatérhessen a nagy örök Lélekhez, amelyből kiszakadt a test megszületésekor. 
Ám Jézus itt valójában csak azt jelenti ki, hogy a mi lelki vágyaink lehetnek jók is, miközben a testünk a korlátok és a tehetetlenségek felé húz vissza bennünket. Itt valójában az történt, hogy a tanítványok szerettek volna csatlakozni Mesterükhöz imában és virrasztásban, ámde testi fáradtságuk ebben megakadályozta őket. 
Jézus együttérzést tanúsítva adott magyarázatot arra, hogy miért buktak el a virrasztásban, pedig épp Őneki lett volna szüksége mások együttérzésére az általa átélt legnagyobb válság közepette. Mindezek ellenére a legkevésbé részesült tanítványai együttérzéséből. 
A tanítványok helyzetének szomorú valósága ellenére Jézus arra bátorította őket, hogy folytassák a küzdelmet, imádkozzanak és virrasszanak, hogy győzhessenek az Istentől kapott erő által. 
Az ember megváltása érinti mind a lelket, mind pedig a testet, hisz mindkettő át fog alakulni Jézus második eljövetelekor. 
Mit ígért számomra Isten az általam is megszerezhető lelki győzelmekkel kapcsolatosan? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.