Reménység

„Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.” (Lk 24:21)

Emmausi otthonuk felé tartva a két tanítvány úgy érezte, mintha az út a szokottnál hosszabbnak és nehezebbnek tűnne. Abban reménykedtek, hogy szemtanúi lesznek a nagy szabadulás napjának, amikor Jézus földre tiporja a római uralmat, de a legutóbbi események szertefoszlatták a reményeiket. Akitől azt remélték, hogy megszabadítja őket a megalázó szolgaságtól, végül épp Ő lett elítélve és kivégezve a zsidó elöljárók miatt. A római helytartó pedig túlságosan engedékenynek bizonyult, a papokra bízta a döntést, a Mester pedig semmit sem tett legalább önmaga megmentésére, nemhogy mások megmentése érdekében. Izrael felszabadítása szóba sem jöhetett. És most a két tanítvány fáradtan, összezavartan lépked a hazafelé vezető úton, és úgy érzi, hogy már semminek sincs értelme ezen a világon. 
Ekkor csatlakozik hozzájuk az Idegen, aki látszólag nincs napirenden a legújabb fejleményekkel, mégis az Írásokból idézve próbálja megnyugtatni zaklatott szívüket. Elméjükben azonban nehezen áll össze a kép! Órákon át hallgatnak olyan dolgokat, amelyeket mintha már mondott volna nekik valaki, lehet, hogy épp a Mester, akibe a reménységüket vetették, de fájdalomtól és csüggedéstől zaklatott elméjük nehezen fogadja be az Írásokban található világosságot. 
Viszont a reménységük a kenyér megtörésekor szó szerint az egekbe tör. Élő és friss energia járja át őket, és azonnal elindulnak jeruzsálemi testvéreiknek is elvinni Jézus Krisztus feltámadásának örömhírét. De nem csak a felházban tartózkodó testvéreknek volt szüksége erre az új reménységre, hanem az egész világnak. És nemcsak akkor, hanem még napjainkban is. 
Hol találom a reménységem és a lelkesedésem azonnali forrását, amikor csüggedés vesz erőt rajtam?