Ünnepélyesség

„Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen.” (Préd 5:2)

A vallásos ünnepélyesség elsősorban a mennyei jelenlét érzése keltette csendben maradást igényel. Éppen ez által készít fel a csodálatra és a befele fordulásra, amely nagyon fontos a lelki növekedés szempontjából. Az ünnepélyesség tehát ígéretes módon teremti meg a feltételét önmagunk újra megtalálásának és a lélek megtisztulásának. Az ünnepélyesség sajátos gyakorlata pedig az ima marad. Mivel Isten jelen van az ünnepélyesség helyén és pillanatában, immár minden adott, hogy imában beszélhessünk Ővele. 
Az élet elvilágiasodásával együtt az ünnepélyesség fedezet nélkül maradt, és fokozatosan a nyilvános szertartásokba lett áthelyezve. A nemzeti vagy hazafias ünnepek a vallásos ünnepségek sajátosságait vették át, s így egyesek már csak ezeket az ünnepeket tartják ünnepélyesnek. Az ünnepélyesség másik formája a természet csodálatához köthető, el egészen a természet imádásáig. Következő formája pedig a művészeti alkotások csodálatában nyilvánul meg. 
A vallásos ünnepélyesség alkalmat ad a magatartás és a gondolkodásmód szintjén bizonyos változtatások bevezetésére, s ez által az emberi lény újjászületését és nemesebbé válását segíti elő. Gyakran megtörtént, hogy az ünnepélyesség pillanata emberi életeket változtatott meg. Mózes élete például, az égő csipkebokor momentuma után teljesen más fordulatot vett. 
Az ünnepélyesség mely pillanatai változtatták meg az életemet? Hasznomra válna, ha ezekről a pillanatokról megemlékeznék?