myBible logó myBible
Fiókom

2023. november 2., csütörtök

Szocializáció

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.” (Csel 2:1)

A szocializáció egy természetes, de ugyanakkor szükséges dolog, amikor a csoport tagjai együtt vannak. Az emberek örömteli és kikapcsolódást nyújtó kapcsolattartása a közös eszményképek és célok révén a nyugalom, a biztonság és a beteljesülés légkörét hozza létre. A személyes kapcsolatok ilyen megerősítése által a csoport hatékonysága jelentősen megnő. Az a vezető, aki rendelkezik érzelmi intelligenciával kapcsolatos ismeretekkel, mindent meg fog tenni, hogy biztosítsa társainak a kapcsolattartási szint növelésének lehetőségeit. 
Habár az emberi kapcsolatok spontán módon is kialakulhatnak, anélkül, hogy túl nagy odafigyelést vagy igyekezetet tanúsítana valaki, ezeket mégsem lehet a véletlenre hagyni. Az emberi kapcsolatokban a véletlenre bízott dolgok elfajulhatnak, vagy akár egy rosszindulatú személy irányítása alá kerülhetnek. Olyan világban élünk, ahol a jót támogatni és promoválni kell, a rosszat pedig vissza kell szorítani, és attól az embereket el kell tántorítani. A különböző társadalmi csoportoknak meg van a maguk dinamikája és pszichológiája, ezért a vezetés hiánya kudarchoz és a hatékonyság elvesztéséhez vezet.
A Szentlélek befolyása alatt álló apostoli egyház előrehaladott közösségi állapotban találtatott, amikor az egybegyűltekre pünkösd napján kitöltetett a Szentlélek. A felházi tapasztalat nyilvánvalóan is éreztette hatásait. A résztvevők mindegyike valami jóval és széppel rendelkezett az életében, és ezek együttvéve eredményezték azt, hogy a Menny kiárasztotta áldását. Aszott földre küldött áztató esőként teljesedett az Atya ígérete, és vezette az egyházat a kezdeti időszakban. 
Most pedig, az evangéliumi munka befejezésekor várjuk, hogy úgy teljesedjék ez a tapasztalat, ahogy teljesedett a kezdetekkor. 
A szocializáció időt és odafigyelést igényel. Hajlandó vagyok részt venni benne azzal a lelkesedéssel és örömmel, ahogy azt mások teszik? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.