Őszinteség

„A szeretet képmutatás nélkül való legyen.” – Róm 12:9

Az emberi kapcsolatokban megnyilvánuló őszinteség olyan tulajdonságnak számít, amely még több bizalmat és nyitottságot eredményez, továbbá elősegíti a felek egymáshoz való közeledését. Az őszinteség az áhított jellemtulajdonságok élén áll. 
Azt könnyen el lehet nézni valakinek, hogy hiányos a tudása, ellenben a képmutatás és a színlelés már sokkal nehezebben elviselhető. Könnyebb elviselnünk a hiányos neveltetést, mint a farizeusi ködösítést. 
Az őszinteség az igazi szeretet egyik funkciója, és noha sebezhetővé tesz, mégis hozzájárul a hitelességünkhöz, végül pedig ahhoz, hogy tisztelni tudjanak minket. 
A körülöttünk élők agressziójával szembeni önkéntelen önvédelmi mechanizmusok általában képmutató magatartáshoz vezetnek. Könnyebb hallgatnunk az igazi gondolatainkról és érzéseinkről, és olyan magatartást tanúsítanunk, amely tetszésére lehet másoknak. 
Igaz, hogy az őszinteség egy gyermekkori sajátosság, mégsem alakul ki önmagától. A Mester is azt tanácsolta, hogy maradjunk őszinték és tiszták, mint a kisgyermekek, amennyiben pedig nem vagyunk azok, igyekezzünk újra őszintékké válni. Az őszinteség megőrzéséhez erőfeszítésre van szükségünk. Némely esetben hatékonyabbnak tűnhet az igazság elhallgatása, de hosszú távon több haszonnal jár az őszinteség, mivel értékesebb bármely hazugságnál. 
Ha a szeretetünk Isten szeretetének tiszta forrásából táplálkozik, és minőségi imaéletet élünk, minden esélyünk megvan arra, hogy őszinteség jellemezze az életünket. 
Hogy néz ki a titkos „határidőnaplóm”? Hogyan érezném magam, ha az embertársaim is láthatnák a titkaimat?