2023. október 29., vasárnap
Szimpátia
„Mert nincsen velem senki hozzá hasonló indulatú, aki igazán szívén viselné dolgaitokat.” – Fil 2:20
Elképzelhető, hogy kölcsönös szimpátia alakult ki a pogányok immár idős apostola és a lélekmentés ifjú munkatársa között. Mintha látnánk a nehéz napjaik végén folytatott nyugodt, felüdítő beszélgetéseiket, melyek során kitárták egymás előtt a lelküket, és megosztották egymással a tapasztalataikat.
Az apostol meg volt győződve róla, hogy nem fogják félreértelmezni a szavait, ezért nyugodtan hangot adhatott személyes félelmeinek és aggodalmainak a mű előrehaladását, valamint a személyes kudarcait és dilemmáit illetően.
Már-már látjuk az ifjú Timóteust, amint nyíltan beszél mesterének saját korlátairól és vágyairól, Pál pedig szívesen és érdeklődéssel hallgatja őt. Az evangélium veteránja időnként úgy segíti az újoncot, hogy nyíltan hangot ad az élet és az egyház dolgaival kapcsolatos véleményének.
Mindketten olyan nagy mértékű jóindulatot és megértést tanúsítanak egymás iránt, mintha attól félnének, hogy nem lesz elég idejük örülni egymás társaságának.
Embertársi kapcsolatainkban különösen nagy szükségünk van a szimpátiára, mivel támogatást és bátorítást nyerhetünk általa a személyes életünk és az általunk végzett szolgálat nehézségei közepette. A szeretet más megnyilvánulási formáihoz hasonlóan a szimpátia is kétirányú.
Mások irántunk való szimpátiáját azáltal szabályozhatjuk, hogy érdeklődést és figyelmet tanúsítunk a szeretteink irányában, ők pedig nagyon hálásak lesznek a törődésért.
Ki irányában mutathatnék több szimpátiát azáltal, hogy még több támogatásban és megértésben részesítem őt?