Derű

„Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségtek lett volna; de ti nem akarátok.” – Ésa 30:15

A legtöbb ember a jót, a szépet, a nyugalmat és az optimizmust társítja a derült égbolthoz. Derű áradhat a gondolatainkból és az érzelmeinkből is, és ezt akár az arcunkról is le tudják olvasni a körülöttünk lévők. De közvetíthetik a hangulatunkat a szavaink és a hanghordozásunk is. Ha derűsek vagyunk, jó érzést kelthetünk a minket hallgató személyekben, és ahogyan a mai szövegben áll, a bűnből való megváltás pozitív hangulatát áraszthatjuk magunk köré. 
Az ézsaiási igeszakasz bemutatja Isten Izraelre vonatkozó tervét, de a nép nem akart az engedelmesség útján járni. 
Az oltalom és isteni vezetés évszázadai során folyamatosan lázadó és ellenséges lelkületet tanúsítottak, mígnem az Úr arra kényszerült, hogy szigorúan fegyelmezze őket, mert már csak így lehetett javítani a helyzetükön. 
Isten eredeti terve az volt, hogy nyugodt és csendes, derűs, felhők és vihar nélküli körülmények között váltsa meg a népet. 
Olyan lett volna ez az állapot, mintha reggeltől estig, sőt egész éjjel derűs lett volna az égbolt. Sokkal szebb a csillagos égbolt, mint az, amelyen egyetlen csillagot sem látni!
Isten azt szerette volna, hogy ne legyenek válsághelyzetek vagy súlyos és fájdalmas próbák a megváltásunk útján, de ha már szükségünk van a szigorú fegyelmezésre, Ő még a próbák szülte viharokat is hatékonyan fel tudja használni az érdekünkben. 
Leolvasható-e az arcomról a mennyei derű, vagy továbbra is szükségem van arra, hogy „az én utcámban” is kisüssön a nap?