2023. október 23., hétfő
Jelentés
„Ezeket mondá [Jézus]; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt. Mondának azért az ő tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.” – Jn 11:11-12
A tanítványok többször is félreértették és eltérő módon magyarázták Mesterük szavait. Mintha párhuzamos világban éltek volna, és nem ismerték volna az Általa beszélt nyelvet. Noha a közel-keleti nyelvezet napjainkban is tele van a megértést elősegítő szemléltetésekkel és hasonlatokkal, a Jézus által használt nyelvezet mégis meghaladta értelmi képességeiket. Különös odafigyelésre volt tehát szükségük ahhoz, hogy megértsék az üzenetet.
Amikor Jézus azt mondta nekik, hogy őrizkedjenek a farizeusok kovászától, a tanítványok azt hitték, hogy a Mester úgy gondolja, nem lenne szabad többé kenyeret vásárolniuk a farizeusoktól. Nem értették, hogy miért, de ha ezt mondta a Mester, akkor ők szó szerint úgy fogadták el, ahogyan mondta. Csak akkor világosodott meg előttük az igazság, amikor Jézus eléjük tárta szavai helyes értelmezésének szempontjait. Ez az utasítás tehát mélyebb jelentéssel bírt egyszerű vásárlási tanácsnál.
A mai szövegben Jézus kijelenti, hogy Lázár alszik, ezért fel fogja ébreszteni őt. Az viszont át sem villant a tanítványok elméjén, hogy Lázár valójában már halott. Ezt Jézusnak kellett érthetően kijelentenie. A tanítványok fokozatosan sajátították el a Mester gazdag és kifejező nyelvezetét, így képessé váltak arra, hogy később különböző kultúrájú embereknek hirdessék az evangéliumot.
Ma is ugyanolyan fontos, hogy az emberek, akiknek hirdetjük az evangéliumot, megértsék a bibliai szövegek jelentését, mert akkor tovább tudják azt adni, és még saját metaforákat is kitalálhatnak azok magyarázásakor.
Vajon értik az emberek az utalásokat és jelképeket, amelyeket használok, vagy jobban oda kell figyelnem erre?