Villanás

„Találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. Akit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek.” – Csel 17:23

Mialatt arra készült, hogy az újdonságokért rajongó tudósok elé tárja filozófiai tanait az athéni Akropoliszon, Pálnak hirtelen támadt egy új ötlete. Eszébe jutott, hogy látott a városban egy ismeretlen istennek készített oltárt. Úgy döntött, hogy ezt a gondolatot felhasználva beszél majd a görögöknek az igaz Istenről, akit ők nem ismertek. Az előadásának így szilárd alapja volt, és arra gondolt, hogy amennyiben valamelyik hallgatójában lesz annyi kíváncsiság és bátorság, hogy végigkövesse az érvelését, egyet fog érteni az evangéliummal, amelyért Pál kész volt akár az életét is adni. 
Maga a Szentlélek ajándékozta meg Pált ezzel az ötlettel, hogy sikeresen tudjon szólni a hallgatóságot. Igaz, hogy a gondolatok villanásszerű felbukkanása az emberi elme teljesítménye, ám megvalósulása nem csak a gondolkodó személy gyakorlottságától vagy vele született képességeitől függ. Isten Lelke még a „csillagok állását” is szívesen felhasználja arra, hogy megadja az embernek a Vele való együtt munkálkodás örömét. 
De a ténynek, hogy Isten így dolgozik, nem kellene arra késztetnie minket, hogy tétlenül várjuk a világosság ilyesfajta felvillanásait. Isten örömmel együttműködik a tevékeny, ügyének odaszentelt emberi elmével. Az emberi erőfeszítés megteremti annak a lehetőségét, hogy az isteni sugallat gazdagon és áldásokkal telve áradjon ki a beszélőre és a hallgatókra egyaránt. 
Kinek az érdeme valamennyi, a Szentlélek által elősegített gondolat-felvillanásom?