Szertartás

„Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” – Mt 3:15

Jézus valójában nem semmisítette meg a szertartásokat, amikor arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ne magasztalják a hagyományokat, amelyek árnyat vetnek az igazság fényére. 
Keresztsége alkalmából határozottan kijelentette, hogy bizonyos dolgokat meghatározott módon kell elvégezni. A keresztség mellett megalapított még egy szertartást, az Úrvacsorát, amellyel állandóvá tette az áldozatáról való megemlékezést. 
Minden szertartás jelentőségteljes ünnepélyességet kölcsönöz valamely eseménynek. A keresztség például a múlttól és a világtól való elszakadásra utal, és egy új, szent kapcsolat kialakítását feltételezi Istennel és az Ő egyházával. A bemerítés az ó-ember halálát jelképezi. A keresztelendő vízből való kiemelése az új életre való feltámadást és a Krisztussal való titokzatos egyesülést jelképezi. A keresztségi szertartás rendeltetése a lelki újjászületés, vagy legalábbis annak kezdete.
A tény, hogy nyilvános munkásságának kezdetén Jézus minden áron eleget akart tenni ennek a szertartásnak, azt sugallja, hogy a szolgálatra való odaszentelődés a keresztség egy másik tanulsága, amelyet át kell adni úgy a keresztelendőnek, mint a jelenlevőknek. 
Keresztség előtt az ember személyes életének középpontjában az éne áll a maga önző elfoglaltságaival. Keresztség után azonban Krisztus és az Ő küldetése foglalja el a központi helyet, és ez így lesz az Ő eljövendő országában is. 
Milyen jelentősége van számomra a keresztségnek, a lábmosás szertartásának és az Úrvacsorának?