2023. október 3., kedd
Vallás
„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” – Jak 1:27
Az Isten tetszése szerint való, igazi vallásnak két fontos vetülete van: társadalmi és erkölcsi. A vallás gyakorlati területének hirdetőjeként természetesnek tűnt Jakab apostol számára, hogy levelét a hit társadalmi vetületével kezdje: „meglátogatni az árvákat és az özvegyeket az ő nyomorúságukban”. Az özvegyek és árvák képe lényegében egy metafora, amellyel a sebezhető, hátrányos helyzetben élő személyekre utal, függetlenül attól, hogy milyen okból kerültek nyomorúságos helyzetbe.
A társadalmi esetek kivizsgálása tisztánlátást igényel. Nagy hiba megengednünk, hogy az érzelmeink vezéreljenek olyankor, amikor jótékonysági munkát végzünk. Az erős érzelmek hatása alatt meghozott döntések általában téveseknek és kártékonyaknak bizonyulnak. A társadalmi munka első számú feladata tehát megérteni az érintettek valós szükségleteit.
Egyszer meglátogattam egy nyilvánvalóan nehéz anyagi helyzetben élő családot. Amikor előhúztam a zsebemből egy 100 lejes bankjegyet, azonnal visszautasították: „Köszönjük szépen, de mi nem is annyira pénzhiányban szenvedünk, mint inkább szép szavak hiányában, mivel már jó ideje nem szólt hozzánk senki egy kedves szót.” Meglepett a válaszuk, ugyanakkor megtanított arra, hogy mielőtt beavatkoznánk az emberek életébe, alaposan szemügyre kell vennünk a szükségleteiket.
Mialatt megéljük vallásunk társadalmi vetületét, nem szabad megfeledkeznünk annak erkölcsi vetületéről sem. Jézus azért imádkozott, hogy éljünk feddhetetlenül, a világ szennyétől mentesen: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Jn 17:15). A társadalmi munkát lelki éberséggel kell társítanunk, mivel ez elengedhetetlen az Istennek szentelt és engedelmes hitélethez.
Hogyan fogalmazhatnám meg az Isten tetszése szerinti, igaz vallás lényegét?