myBible logó myBible
Fiókom

2023. október 1., vasárnap

Reform

 „Akkor monda Jákób az ő házanépének, és mindazoknak, kik vele valának: hányjátok el az idegen isteneket, kik köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket.” – 1Móz 35:2

Jákób házában elérkezett a reform ideje. Nem mehettek továbbra is úgy a dolgok, mint korábban. Sikhem hercege megbecstelenítette Dínát, és a fivérei ezért bosszúból lemészárolták a város férfilakosságát. Még jó, hogy akkoriban nem volt szoros kapcsolat Kánaán városai között, így nem indultak Sikhem segítségére. Jákób ennek ellenére sem érezte biztonságban magát, mivel tudta, hogy ő a felelős a családjával történtekért. 
A reformnak az imádattal kellett kezdődnie. Ábrahám családja hivatalosan a Teremtő Istenben, Jahvéban hitt, de Rákhel tartott magánál néhány házi bálványt, melyeket az apjától tulajdonított el. A bálványok jelenléte zavart keltett, és ez a helyzet orvoslását igényelte. 
Jákób összehívta a családot. A lehető legérthetőbben vázolta fel előttük a helyzetet. Közölte velük, hogy bátor cselekedetekre és gyökeres változásra van szükség. A leghatározottabb módon kellett eltávolítaniuk maguk közül az összes bálványt. A pátriárka tehát határozott felhívással fordult a családtagokhoz. A bálványok elásásával párhuzamosan az életüket is meg kellett változtatniuk. Erre utal az is, hogy ki kellett takarítaniuk az otthonaikat és nekik maguknak is meg kellett tisztulniuk. 
Napjainkban is szükség van a reformra. Az ellenség elszántan figyeli minden lépésünket, ezért fontos, hogy ne engedjünk teret semmilyen megalkuvásnak a reform alkalmazásakor – legyen az személyes jellegű vagy általánosabb annál. Tisztánlátásra, valamint nyugodt és kiegyensúlyozott lelkületre van szükségünk ahhoz, hogy a Szentlélek véghez tudja vinni bennünk a változást. Ellenkező esetben fennáll a vakbuzgóság veszélye. A reform a szívben veszi kezdetét, azt követően pedig a szokásainkban és a magatartásunkban nyilvánul meg. 
Mikor ment végbe legutóbb reform az életemben, és mikor lesz szükségem a következőre? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.