Megújulás

„Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.” – Ézs 60:1

A megújulás, újjáéledés többet jelent a reggeli ébredésnél, ami akárhányszor is ismétlődjék, csak egyszerű ébredés marad. 
Átvitt értelemben az ébredés egy bizonyos dolog megtanulásának és megértésének pillanatára is utalhat. Az ilyesfajta ébredés fontos, mivel így tanuljuk meg alkalmazni azokat a rendelkezésünkre álló eszközöket, amelyeket korábban nem voltunk képesek kellő módon felhasználni. 
A megújulás részben hasonlít a reggeli ébredéshez. Ébredés előtt a szervezetünk csak alapjáraton működik, az agy tevékenysége csak a pihenésre és az álmokra korlátozódik. Miután fölébredünk, szívünk erősebben kezd verni, légzésünk felgyorsul, szerveink teljes kapacitásukkal kezdenek dolgozni, szervezetünk megfelelően működik. 
A megújulás személyes döntésünk, amikor Isten lelki ébredésre és hitből fakadó cselekedetekre szólít fel. Az isteni elhívás meghallása után a hívő ember ráébred lelki szükségleteire, továbbá pedig tudatosulnak benne az embertársak azon fájdalmai és szükségletei, amelyeknek a megoldása az ő személyétől függ. Az újjáéledés folyamán fokozódik a hit általi megigazulás tapasztalata, amely immár láthatóvá válik, hiszen a hívő ember még nagyobb mértékben szenteli oda életét Isten és embertársai szolgálatára.  
A megújulás ugyanakkor továbbadható. A megújult ember életében a barátok, a munkatársak, a rokonok és az emberek látják megmutatkozni a Szentlélek gyümölcseit, és bátorítást, vágyat éreznek, hogy ők is kipróbálják ezt az életvitelt. Mindezek után az újjáéledés a gyülekezetben és a társadalomban is éreztetni kezdi hatását. Ekkor azonban a környezetünkben élő emberek két táborra oszlanak. Egyesek örömmel fogadják a megújult életet, mások viszont kritizálni fogják azt. 

Mit kellene még tennem ahhoz, hogy a lelki újjáéledés kiindulópontjává váljak mások számára?