2023. szeptember 26., kedd
Helyreállítás
„Aki egykor tenéked haszontalan volt, most pedig mind néked, mind nékem nagyon hasznos.” – Fil 1:11
Onésimus a börtönben tért meg, ami egyben a rehabilitációját is eredményezte a gazdája, Filemon és annak háznépe előtt. Mindenki tudta, hogy Onésimus miért került börtönbe, ezért fennállt a kockázata, hogy visszatérése után még egy ideig tolvajként és gonosztevőként tekintenek rá gazdája otthonában.
Az életében elkezdődött megújulási folyamatnak köszönhetően azonban ez már nem következett be. Onésimus bűnözőként hagyta el a házat, majd börtönbe került, de a mennyei kegyelem által helyreállítva és rehabilitálva tért haza.
A helyreállításnak két előfeltétele van. Egyfelől az elítélt új, minőségi életet kell, hogy éljen; másfelől pedig szükség van egy „illetékes hatóságra”, amelynek közzé kell tennie ezt a rehabilitációs nyilatkozatot. Onésimus esetében teljesedtek ezek az előfeltételek.
Azzal, hogy keresztény hitre tért, Onésimusnak a magatartása is megváltozott, Pál pedig az egyház elöljárójaként nyilatkozatot tett Onésimus szerzett ártatlanságára és valódi helyreállítására vonatkozóan.
Kívánatos dolog, hogy a keresztény újjászületés tapasztalata által új nevet kapjunk a mennyei könyvekben, de itt az emberek között is.
Isten az, aki az emberek szemében – és saját szemünkben is – képes helyreállítani bennünket, tőlünk pedig elvárja, hogy embertársi kapcsolatainkat megváltozott magatartás jellemezze.
Melyek azok a tényezők, amelyekre vonatkozóan helyreállításra van szükségem Isten és az emberek előtt?