myBible logó myBible
Fiókom

2023. szeptember 25., hétfő

Nevetés

„Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az Úr: Nem úgy van, mert bizony nevettél.” – 1Móz 18:15

Sára nevetése minden valószínűség szerint nem hangos kacagás volt, hanem inkább csak egy árnyalt mosoly. Ennek tudható be, hogy amikor az égi Látogató megjegyezte, hogy nevetett, Sára nyugodtan mentegetni próbálta magát. 
Isten azonban itt nem is annyira a módszert kifogásolta, amivel kifejezte hitetlenségét – magát a hitetlenséget rótta fel neki. És ez alkalommal még az asszony hitetlen nevetése ellenére is úgy látta jónak az Úr, hogy teljesíti régi ígéretét, és gyermekkel áldja meg Sárát. 
A hitetlenség nevetése jelentősen késleltetheti Isten terveinek teljesedését népére vonatkozóan, viszont mindennek van határa, még Isten cselekvő idejének is. Amikor elérkezik az isteni terv teljesedésének ideje, az Úr leküzd minden akadályt, hogy a dolgok az Ő ígérete, és nem a mi számításaink alapján valósuljanak meg. 
Önmagában a nevetés nem rossz dolog, viszont nem mindegy, hogy mi áll mögötte. Ha az isteni, biztonságos vezetés örömre és jó kedélyre derít, akkor a nevetést Isten is a hála jeleként fogadja el. 
Ám ha közönyt és nemtörődömséget fejez ki Isten gondviselésével és parancsolataival szemben, akkor már egészen másképp állnak a dolgok. Az ilyesfajta nevetés elfogadhatatlan bűn. Szükségünk van tehát alázatra és igazi megtérésre. 

Mi az, ami arra késztet, hogy jól érezzem magam? Nevetésem örömmel tölti el Istent, vagy inkább megszomorítja Őt? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.