Jutalom

 „Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.” – Zsid 10:35

Ha valaki nemes vagy szép cselekedetet hajt végre, gyakran még akkor is jutalomban részesül, ha nem a figyelemfelkeltés vagy a jutalomszerzés volt a célja. Egy rászoruló személy iránti jó cselekedete őszinte és tiszta szeretetből fakad, mivel szeretete nem önző érdekeket követ, hanem épp ellenkezőleg, érdekmentesen ad, akkor érzi magát teljes értékűnek, ha így nyilvánulhat meg. 
A mai szöveg alapján a jutalmat Istentől kapjuk az iránta kifejezett bizalmunk eredményeképpen. Ez a bizalom magába foglalja a teljes keresztény életet, amelyet az az elismerésünk eredményezett, hogy Isten a legfontosabb mindenek felett. Az ilyes fajta elismerés Istent és az Ő művét az élet Forrásának, Fenntartójának és a teremtett világ Megváltójának tekinti. Ha hiszünk Istenben, és életünk vezetését rábízzuk, biztonságban elvezet bennünket a mennyek országába. 
Az apostol arra bátorít, hogy ne adjuk fel Istenbe vetett bizalmunkat. Kijelentésével azt sugallja, hogy a hitélet folyamán fennáll a veszélye annak, hogy megváltoztatjuk a felfogásunkat. Ennek elkerülése végett kell különböző gyakorlatok által ápolni a bizodalmat. 
Ha jönnek az életben olyan pillanatok vagy időszakok, amikor hasztalannak tűnik engedelmeskedni Istennek, és folytatni a vele való járást, még erősebben ragaszkodjunk az Úrhoz, még szorosabban kapaszkodjunk az Ő karjába. 

Voltak-e olyan pillanatok az életemben, amikor kísértést éreztem, hogy lemondjak a hit útjáról? Mit tanultam ebből az esetből?