Maradék

„Megharaguvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele.” – Jel 12:17

A választott nép fogalma mindig vitát szült az emberek között. Ráadásul ezt a pozíciót minden vallási mozgalom a magáénak vallotta. Ez alól még a nagy történelmi egyházak sem képeznek kivételt. De nemcsak a keresztények, hanem a többi nagy vallás vagy akár kisebb lelki mozgalom is az isteni előjogok hordozóinak vallja magát, és annak alapján is viselkedik. Az adott vallás támogatói számára kielégítőek a bibliai és a racionális érvek, a többiek számára pedig éppen ezek okoznak zavart. Az ember nem hajlandó könnyen elismerni, hogy Isten választottjai ott vannak minden nép, nemzet és nyelv között. 
A mai bibliai kijelentésben néhány pontosítást találunk a szentekre vonatkozóan. Elsősorban lelki kisebbségként vannak bemutatva, akik a bibliai hittől való eltérés miatt megvetett többségből lettek kiválasztva. Másodsorban, a maradék legfőbb érdeke az, hogy odaadóan védelmezze Isten országának alapelveit, amelyek a Tízparancsolatban lettek lefektetve. Harmadsorban pedig, a maradék létezését igazolja a Hű Tanúbizonyság és az Ő bizonyságtevése is, mely szerint ez a bizonyságtevés maga a Bibliában található prófétai szó. 
A maradék a hit általi engedelmesség és az Istentől kapott feddhetetlenség népe. A maradék engedelmessége csak akkor valósul meg, ha egyesül az isteni és az emberi, s ezáltal a szentek élete Istenről és az igazságról tesz bizonyságot. Miközben tudatában vannak elhívatásuknak, nincs okuk önmagukat dicsérni az emberek előtt, hanem egyedül csak Istent és az Ő igazságát dicsőítik. 

A lelki maradék tagjaként mit kell tennem, hogy megfelelő módon képviselhessem Istent és az Ő parancsolatait?