Puszta

„Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől.” – Mt 4:1

A pusztát vagy sivatagot elsősorban a táj vadsága, a növényvilág és az emberi települések hiánya jellemzi. A sivatag általában azért annyira ritkán lakott, mert hiányoznak belőle a szükséges életfeltételek. Bár a puszta kemény és egyáltalán nem befogadó terep, mégis a lelki megújulás kiváló helye lehet. 
Isten választott népe, Izrael 40 éven át bolyongott a pusztában, s ez idő alatt lelki, társadalmi és jogi entitássá formálódott. Kivonuláskor Izrael népét rabszolgák és különböző emigráns csoportok alkották. A pusztai vándorlás végére azonban Izrael népe már készen állt elfogadni az isteni örökséget és birtokba venni az ígéret földjét.  
Jézust a pusztába vitte a Lélek, hogy ott megkísértse Őt az ördög. Ez kulcsfontosságú esemény volt a világ Megváltójának életében és küldetésében. Sikeresen kellett vizsgáznia ott, ahol Ádám és Éva az Édenkertben elbukott. 
Teljesen más körülmények között kellett helyreállítani azt a veszteséget, amit a bűn megjelenése okozott. A pusztában Jézus saját emberi természetét és az ördögöt Isten Igéjével győzte le, amit egyaránt védő és támadó fegyverként használt.
Vannak pillanatok vagy időszakok az életünkben, amelyek ilyen pusztai tapasztalatnak felelnek meg. A nehézségek és a kényelmetlenségek közepette lelkünk tökéletesebbé válik, hogy győzni tudjon énünk és Sátán fölött. 
A mi rendelkezésünkre is mennyei segítség áll: az Ige, a Szentlélek és az angyalok. A pusztai hadviselés legfőbb módja az ima, amihez böjt és ismételt odaszentelődés társul. 

Melyik volt a legutóbbi, vagy a legfontosabb „pusztai csatám”? Készen állok-e egy következő csatára?