2023. szeptember 17., vasárnap
Elővigyázatosság
„Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.” – Mt 24:4
Szükségünk van elővigyázatosságra, hogy ne csapjanak be az emberek. Ébernek kell lennünk, hogy ne essünk a gonosz szándékú emberek csapdájába. Mégis gyakran azt tapasztaljuk, hogy visszaélnek a figyelmetlenségünkkel, becsapnak bizonyos áruk lemérésekor, vagy nem a megfelelő terméket kapjuk a megrendelést követően.
Nem kellemes dolog rájönni, hogy kihasználva a figyelmetlenségünket, valaki megkárosított. Ilyenkor mindig elhatározzuk, hogy többet nem követjük el ezt a hibát, de sajnos mégis újból csalás áldozatai leszünk.
A mai szövegben található figyelmeztetés a vallásos téren tevékenykedő igehirdetőkre utal. Sajnos ezen a területen is találkozunk sarlatánokkal és csalókkal, akik felhasználják karizmatikus személyiségüket és befolyásukat, ugyanakkor kihasználják hallgatóik hiszékenységét és lelki éberségük hiányát, s így sikerül személyes gondolataikat elhinteni a hallgatók szívébe a különböző bibliai kijelentésekkel kapcsolatosan. Általában így jönnek létre a disszidens, további szakadást okozó mozgalmak.
A fentiekben említett jelenségnek összetett okai lehetnek, ezért olyan nehéz küzdeni vagy megoldást találni ellene. Az egyik kiváltó ok éppen azoknak a személyeknek a gyenge felkészülési szintje, akiknek táplálniuk és vezetniük kellene az egyházat. Amikor feltűnik egy karizmatikus vezető, a nép beteljesületlen vágyai hirtelen megoldást találnak, és az új vezetőhöz máris nagyon sok személy hajlandó meggondolatlanul csatlakozni.
Viszont ha egy egészséges gyülekezet megfelelő módon képes eleget tenni a hívek belső és külső szükségleteinek, minimálisra csökken a hitehagyás vagy a szakadás kockázata.
Az igazi reformokkal elkerülhető a helytelen reformok megjelenése.
Hogyan védekezhetek a lelki csalók ellen?